Maria Waldbauer (Rieger)

"A fiúk nevelőnőjét Maria Weldbauernak hívták. Amilyen alacsonyra nőtt, annyi energia feszült benne. Tökéletes rendet és fegyelmet tartott, sasszemével nyomban észrevette, ha valaki el akarta bliccelni a fogmosást, vagy bármilyen turpisságot követett el. Ámbár ízig‑vérig gyakorlati lélek lakott benne, mégis gondoskodott róla, hogy ne csak fizikai rend és tisztaság uralkodjék, hanem szellemi élet is lüktessen a hálóteremben. A hosszú téli estéken szép mesékkel gazdagította képzeletünket. Tőle hallottam először Hauff A levágott kéz c. hátborzongató elbeszélését, ám a torokszorító epizódokat megszelídítette a gyermekek számára.

Waldbauer hagyta el utolsóként a Kis-Svábhegyi Waldorf-Iskolát és Internátust, 1933 nyarán. Nem tudom, hogy utána hová sodorta az élet, de az biztos, hogy valamikor Salzburgba került, majd a háború után egy bajba jutott férfin úgy segített, hogy névházasságot kötött vele. Miután kihúzta a csávából, elvált tőle, és azóta Maria Rieger néven él az ünnepi játékok városában. Oszlopos tagja az ottani antropozófiai társaságnak, napjait olvasással és jótékony cselekedetekkel tölti. 1965 óta édesanyámmal együtt többször találkoztunk vele Salzburgban. Nem lakott messze tőlünk, reggelenként becsengetett hozzánk, hogy a takarításban, bevásárlásban, vagy bármilyen más gyakorlati dologban segítségünkre legyen. Távozásakor édesanyám ránézett, és annyit mondott:

- Ich weiss, liebe Frau Rieger, dass sie jetzt auf karitative Wege gehn. - Azaz: Tudom, kedves Riegerné, hogy maga most jótékony utakra készül.

Válaszul huncut mosoly csillant meg az arcán, aztán elindult, hogy felkeresse azokat az ismerőseit, akik valamiben segítségre szorultak. Hosszú évek óta nem láttam őt, de mind a mai napig levelezünk. Most, amikor ezeket a sorokat írom, 90 éves."

(Vámosi-Nagy István visszaemlékezése)