az utolsó, rejtélyes 3. - a sikkasztó...

"...nagyot fordult a világ: édesanyám balesete január 29‑én történt, a náci hatalomátvétel pedig január 31‑én. Az elkövetkező hónapokban a német állampolgároktól megvonták a munkaengedélyt, hogy ezzel is kényszerítsék őket, térjenek vissza az anyaországba, a „harmadik birodalomba".

Ezt a nehézséget még át lehetett volna hidalni. Ha édesanyám egészséges, és személyesen tud tárgyalni az illetékes szervekkel, bizonyára kijárhatta volna, hogy egyik‑másik esetben kivételt tegyenek, türelmet tanúsítsanak. Csakhogy ő még nem épült fel, a betegség ágyhoz láncolta. Közben egy újabb csapás érlelődött: kiderült, hogy a magyar igazgató (nem antropozófus), akinek a nevét szándékosan nem írtam le, tekintélyes összeget sikkasztott. Az esemény általános megrökönyödést keltett, mert a szóban forgó személyről a revizorok mindig kedvezően nyilatkoztak, és becsületes, kiváló szakembernek minősítették. Soha nem derült rá fény, hogy pontosan mi ment végbe benne, annyit vallott be, hogy lóversenyezett, és sorozatosan vesztett. Miután írásban elismerte a bűncselekményt, és kötelezte magát, hogy a kárt részletfizetéssel megtéríti, édesanyám természetesen nem tett feljelentést ellene. Egyébként őszinte megbánást mutatott, és az elsikkasztott összeget hirtelen bekövetkezett haláláig rendszeresen törlesztette. Akik közelebbről ismerték, megpróbálták lélektanilag megfejteni a bűncselekmény rejtélyét. Arra az eredményre jutottak, hogy becsületesen dolgozott, amíg ellenőrizték, de gyenge jelleme megrészegült attól, hogy nagy összegek felett szabadon rendelkezett.

A sikkasztás súlyos érvágást jelentett a Kis-Svábhegyi Waldorf‑iskola és Internátus anyagi életében, de nem okozott csődöt. Az iskolának addigra annyi módos híve, pártfogója akadt, hogy összeadták volna a további működéshez szükséges összeget, de 1933 nyarán újabb csapás zúdult az intézetre. A tanítási szünetben ugyanis már évek óta működött egy nyári internátus. Azok a szülők, akik nem tudtak kellő nyaralást biztosítani gyermekeiknek, beadták őket a kis-svábhegyi nyári internátusba.

Itt jegyzem meg, hogy az önfenntartó iskola és internátus tandíja nem volt alacsony. Viszont édesanyám az elsőtől az utolsó évig gondoskodott arról, hogy a valóban szegény szülők gyermekei mind az internátusban, mind az iskolában ingyenes ellátásban és oktatásban részesüljenek. A nyári internátusban rendszeresen növekedett az ingyenes növendékek száma. A hatalmas kert pompás lehetőséget nyújtott mindenféle játékra, szórakozásra, sportra, bárki kedve szerint lubickolhatott a medencében, napozhatott, hűsölhetett, a nevelők kirándulásokat szerveztek. Ebben a vidám nyári internátusban váratlanul kitört a skarlát, és az intézetet azonnali hatállyal be kellett zárni.

Ha ilyen járvány az előző években üti fel a fejét, nem okoz komolyabb bajt. Az internátus átmenetileg bezár, majd a kényszerű szünet után újra megnyitja kapuit. De ebben a drámai időszakban, amikor édesanyám még csak lábadozott, a német állampolgároktól megvonták a munkaengedélyt, az igazgató sikkasztása súlyos anyagi károkat okozott; a skarlát kitörése halálos döfést jelentett."

(Vámosi-Nagy István visszaemlékezése)